hu / Magyar

Ország:

hu Magyarország

Nyelv:

Magyar
Regisztráció Amennyiben regisztrálni szeretne, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!
+36 30 475 5345
info@bordiszmunagyker.hu

Panaszkezelés, vitarendezés, ügyfélszolgálat

Panasz ügyintézés:

(1) A Vállalkozás a Vevő nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben rögzíti (Jegyzőkönyv a fogyasztói panaszról.pdf)

a) a Vevő nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
b) a Vevő és Vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
c) a szerződés Vállalkozás általi teljesítésének időpontját,
d) a hiba bejelentésének időpontját,
e) a hiba leírását,
f) szavatossági igénye alapján a Vevő által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
g) az (5) bekezdés szerinti eset kivételével a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.

(2) Ha a Vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a Vevő által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzőkönyvben meg kell adni.
(3) A jegyzőkönyv tájékoztatást tartalmaz arról, hogy jogvita esetén a Vevő a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
(4) A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a Vevő rendelkezésére kell bocsátani.
(5) Ha a Vállalkozás a Vevő szavatossági igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a Vevőt.
(6) A Vállalkozás a Vevő szavatossági igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
(7) A szavatossági igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak.
(8) A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
(9) Kijavításra vagy – a (5) bekezdése szerinti esetben – a szavatossági igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében az ingó dolgot elismervény ellenében kell átvenni, amelyen fel kell tüntetni
a) a Vevő nevét és címét,
b) a dolog azonosításához szükséges adatokat,
c) a dolog átvételének időpontját, továbbá
d) azt az időpontot, amikor a Vevő a kijavított dolgot átveheti.
(10) Az (1) bekezdésben előírtak a szavatossági igényről felvett jegyzőkönyvben is teljesíthetők.

A panaszkezelés részletes szabályait a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény tartalmazza.
https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700155.TV

Keressen meg minket a termékkel/termékekkel vagy a szolgáltatói tevékenységünkkel kapcsolatosan felmerült panaszával az alábbi elérhetőségeken:

Levelezési cím: Leveleki Miklós E.V. 6500 Baja, Czirfusz Ferenc u. 18.
Telefonszám: 00 36 30/475-5345
Telefax: 00 36 79/421-741
E-mail: info@bordiszmunagyker.hu

A Vevő a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő személyesen:

Ügyfélszolgálati iroda helye: 6500 Baja Czirfusz Ferenc utca 18.
Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: H-P: 8:00-16:00
Telefon: 00 36 30/475-5345
Telefon: 00 36 79/321-243
Telefax: 00 36 79/421-741
E-mail: info@bordiszmunagyker.hu

Ügyfélszolgálatunk a szóbeli panaszt soron kívül intézi. Vállalkozó a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, melyet soron kívül elküld panaszos részére.

Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 5 napon belül érdemben megválaszolja.

A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról írásban tájékoztatja a Vevőt.

 

Hova küldje vissza a terméket/termékeket a szavatosság igényeinek érvényesítése céljából:

- Leveleki Miklós E.V., 6500 Baja, Czirfusz Ferenc utca 18.

Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a Vevő a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a Vevőnek átadja vagy megküldi Vevő részére.

 

Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben az Eladó és a Vevő között esetlegesen fennálló jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Vevő számára:

- Bejegyzés a vásárlók könyvébe: A vásárlók könyve az Eladó ügyfélszolgálatán elérhető. Az ide írott bejegyzésekre az Eladó 15 napon belül írásban válaszol.
- Panasztétel a Járási Hivatalok fogyasztóvédelmi egységeinél: Amennyiben a Vevő jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes Járási hivatal fogyasztóvédelmi egységénél. Ilyennek minősülhet, ha a szolgáltató, kereskedő nem ad választ a Vevő panaszára, megtéveszti a Vevőt, vagy egyéb jogsértést követ el.
- Békéltető testület: A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a Vevő eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél, mely eljárás során vállalkozásunknak együttműködési kötelezettsége van.

Vállalkozó székhelye szerint illetékes békéltető testület:

Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő
Békéltető Testület
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf.228
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu

Ügyfélszolgálati idő: H-SZ: 9:00-12:00 / CS: 13:00-15:00 / P: nincs

Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
E-mail: horvath.zsuzsanna@bacsbekeltetes.hu
Tel.: 76/501-525, 76/501-532
Fax:76/501-538
Fogadónapja: minden hónap első hétfőjén: 9-12 óra

Elnökhelyettes: Karádi János
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Tel.: 76/501-525, 76/501-532
Fax:76/501-538
Fogadónapja: minden hónap második hétfőjén: 9-12 óra

Békéltető testületi munkatársak:
Egyedné Berente Mária
Várnagy Zoltánné
Tel.: 76/501-525, 76/501-532, 70/7028-403, fax: 76/501-538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu

A Békéltető Testületek országos listája és bővebb információ azokról itt érhető el: http://www.bekeltetes.hu

 

Online vitarendezési platform

Az online vitarendezési platform egy olyan honlap, amelyen keresztül a Vevőnek lehetősége nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat egy kérelem kitöltésével a bírósági eljárást elkerülve rendezzék.
A Felek közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.
Online vitarendezési platform link: https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home.chooseLanguage

A rendelet hatálya közvetlenül kiterjed az Unióban letelepedett, Magyarországon székhellyel rendelkező online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőre, amennyiben közte és a Vevő között létrejött online adásvételi vagy szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban jogvita merül fel.

 

Bírósági eljárás

Ügyfél jogosult a jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári peres eljárás keretében.

Regisztráció

A bejelentkezéshez szükséges felhasználónév és jelszó igényléséhez kérjük keressen minket e-mailben: info@bordiszmunagyker.hu
OK